Érdekes dolog ez a párkapcsolat. Ahogy lépek feljebb és feljebb az évekkel, lassan rájövök, körbevesz engem ezen tényező.Ahogy a minap nézegettem rég nem látott ismerőseim képeit, tudomásul kellett vennem, majdnem mindenki életébe beköszöntött a szerelem. Bár, hogy ez mindenki esetében szerelem-e, azt már megkérdőjelezném. Nézek körbe és akkor meséli hogy csak kéthetente, jobb esetben hetente látják egymást és akkor is épp hogy csak együtt vannak egymással. Akadnak olyanok is, akiknek a kapcsolata már a végét járja , de ők még mindig azzal „vagánykodnak”, hogy ők már jajj egy éve együtt vagyunk… most sokat érnék én is azzal az egy évvel, ha ma-holnap szakítás előtt állnánk… Mindenki vágyik a szeretetre. És csak nagyon kevés ember szereti a magányt és az egyedüllétet. Mi, a kamaszkor küszöbén kell, hogy valakibe kapaszkodhassunk, de ilyenkor a szülő már nem áll ott, hogy megöleljen és szorítson erősen magához, bíztatva ezzel a széttört lelket. Szép lassan mindenki előtérbe helyez egy bizonyos embert, aki sokat jelent számára és a barátjának, barátnőjének hívja. És ez jó. Mert mindenkinek szüksége van egy társa, kell is, hogy ne vesszen el az élet ingoványos mezején. A legfontosabb, hogy ő ott legyen neki, de nem csak akkor amikor kell, hanem állandóan. Mindig.Mindenki kapcsolata más és más. Amikor párokról hallok, mindig felteszek két kérdést: milyen gyakran találkoznak és mennyi időt vannak együtt. Lehet, hogy valakinek ez nem fontos, de én, ha egy adott párról véleményt alkotok, ezekkel tisztában kell lennem. Szerintem a ritka találkozások alkalmával egyből szembetűnő az, hogy valami itt nem olyan, mint hisszük. Bizony, ahogy nézem barátaimat, majdnem mindenki távkapcsolatot tud magáénak. Pedig egy távkapcsolat során pont, hogy a legfontosabb dolog marad ki a két ember életéből. Nem ismerik meg egymást teljesen, és a személyes kontaktus nem jön létre kettejük között. Ezért sem éli túl sok távkapcsolat az időt. Mert megromlik a viszony. A távolság megöli a szerelmet. A fúl kontaktos kapcsolat sem vezet jóra, mert így unalmassá válik egy idő után a másik , és már nem vágyunk annyira a másik társaságára. Ezért kellenek határok. Hogy ne találkozzanak minden nap, de hetente ne is csak egyszer lássák egymást.És hogy melyik kapcsolat lehet tartós?Az főként a két egyénen múlik. Ha ott van kettejük között az a szikra, a kitartás, a szerelem… akkor képesek túlélni mindent. Én hiszem és vallom, hogy az embernek ennyi idősen is lehet egy komoly kapcsolata, amelyből később jövője alapja válik. Az egyéjszakás kalandok, a korai szakítások, az egy hónapos kapcsolatok mind a mai kor szüleményei. De én még akkor is büszkén vallom, hogy igenis, meg lehet tartani magunk mellett azt, akit igazán szeretünk. Csak sajnos egyre több kapcsolat már nem erről szól. Csak azért, hogy ne legyen szingli, képes összejönni valakivel. De közben nincs meg a kötődés egymás iránt, nem gyúlt szikra. És aztán nem értik, mért
vallottak kudarcot ismét, mért sültek fel és mért szakítottak pár hét után. Hogy mi is számít komoly kapcsolatnak, arra sem lehet választ adni. Ezt mindenkinek magának kell éreznie, eldöntenie. Elmélyülhet 3 hónap alatt is olyannyira, hogy azt mondjuk, igen, ennek már most van jövője. Viszont vannak párok, akik fél év alatt sem jutnak el oda, ahová valaki 3 hónap alatt. Szerintem akkor sem kéne feladni és ráfogni, hogy nincs olyan, hogy szerelem első látásra, örökké együtt. Mért ne lehetne? Nem muszáj történnie semminek sem, ami tönkreteheti ezt. A legtöbb úgyis rajtunk múlik, hogy mit adunk bele. Ha ugyanazt visszakapjuk, amit belefektettünk, akkor jól dolgoztunk…
Hozzászólás |
Bejegyzések (RSS)